Jogalkotási javaslatok

Lezárva: 2024. december 4.

A lisszaboni szerződés 2. jegyzőkönyvének 4. cikke alapján az Európai Bizottság által előterjesztett jogalkotási javaslatokat/jogalkotási aktusok tervezeteit a nemzeti parlamentek haladéktalanul megkapják. A 6. cikk értelmében a javaslatnak az Európai Unió hivatalos nyelvein való továbbításától számított nyolc hét áll a nemzeti parlamentek rendelkezésére, hogy megvizsgálják, a javaslat összeegyeztethető-e a szubszidiaritás és az arányosság elvével.

Az alábbi táblázat az Európai Bizottság által az aktuális évben előterjesztett, a lisszaboni szerződés 2. jegyzőkönyvének hatálya alá tartozó jogalkotási javaslatokat sorolja fel, a kapcsolódó határidővel együtt.

A korábbi években előterjesztett jogalkotási javaslatokat az archívum tartalmazza.

2024
Sorszám Javaslat száma Címe Dátuma (magyar nyelvű) 8 hetes határidő kezdete 8 hetes határidő vége
1. COM(2024) 52; 2024/0027 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA a 2003/17/EK tanácsi határozatnak a Moldovai Köztársaságban a takarmánynövény-vetőmagok termesztése tekintetében végzett szántóföldi ellenőrzések egyenértékűsége és a Moldovai Köztársaságban termesztett takarmánynövény-vetőmagok egyenértékűsége, valamint az Ukrajnában a takarmányrépa- és olajnövényvetőmagok termesztése tekintetében végzett szántóföldi ellenőrzések egyenértékűsége és az Ukrajnában termesztett takarmányrépa- és olajnövény-vetőmagok egyenértékűsége tekintetében történő módosításáról
2024.
 február 5.
2024. február 6. 2024. április 2.
2. COM(2024) 43; 2024/0021 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az (EU) 2017/745 és az (EU) 2017/746 rendeletnek az Eudamed fokozatos bevezetése, az ellátás megszakadása esetén fennálló tájékoztatási kötelezettség és egyes in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökre vonatkozó átmeneti rendelkezések tekintetében történő módosításáról
2024. január 23. 2024. február 19. 2024. április 15.
3. COM(2024) 14; 2024/0006 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a 2009/38/EK irányelvnek az Európai Üzemi Tanácsok létrehozása és működése, valamint a transznacionális tájékoztatási és konzultációs jogok hatékony érvényesítése tekintetében történő módosításáról
2024. január 24. 2024. február 20. 2024. április 16.
4. COM(2024) 23; 2024/0017 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az Unióban megvalósuló külföldi befektetések átvilágításáról, valamint az (EU) 2019/452 európai parlamenti és tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről
2024. január 24. 2024. március 5. 2024. április 30.
5. COM(2024) 301; 2024/0059 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az (EU) 2021/1148 rendeletnek a tematikus eszköz pénzügyi keretösszege és allokációja tekintetében történő módosításáról
2024. február 29. 2024. március 12. 2024. május 7.
6. COM(2024) 100; 2024/0060 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE Az (EU) 2021/522, az (EU) 2021/1057, az (EU) 2021/1060, az (EU) 2021/1139, az (EU) 2021/1229, valamint az (EU) 2021/1755 rendeletnek az egyes programok és alapok pénzeszközeinek összegeit érintő módosításáról
2024. február 29. 2024. március 12. 2024. május 7.
7. COM(2024) 33; 2024/0011 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a közösségi belvízi közlekedésre vonatkozó harmonizált folyami információs szolgáltatásokról (RIS) szóló 2005/44/EK irányelv módosításáról
2024. január 26. 2024. március 12. 2024. május 7.
8. COM(2024) 139; 2024/0073 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az (EU) 2021/2115 és az (EU) 2021/2116 rendeletnek a jó mezőgazdasági és környezeti
állapotra vonatkozó előírások, az éghajlat-politikai, környezetvédelmi és állatjóléti
rendszerek, a KAP stratégiai tervek módosítása, a KAP stratégiai tervek felülvizsgálata,
valamint az ellenőrzések és szankciók alóli mentességek tekintetében történő
módosításáról
2024. március 15. 2024. március 19. 2024. május 14.
9. COM(2024) 461; 2024/0071 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA az Egyiptomi Arab Köztársaságnak nyújtandó makroszintű pénzügyi támogatásról
2024. március 15. 2024. április 2. 2024. május 28.
10. COM(2024) 60; 2024/0035 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a gyermekek szexuális bántalmazása, szexuális kizsákmányolása és a gyermekek szexuális bántalmazását ábrázoló anyagok elleni küzdelemről, valamint a 2004/68/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról
2024. február 6. 2024. április 2. 2024. május 28.
11. COM(2024) 150; 2024/0061 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az európai védelmi ipari program és a védelmi termékek időben történő rendelkezésre állását és szállítását biztosító intézkedési keret (EDIP) létrehozásáról
2024. március 5. 2024. április 11. 2024. június 6.
12. COM(2024) 159; 2024/0086 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA a Jordán Hásimita Királyságnak nyújtandó makroszintű pénzügyi támogatásról
2024. április 8. 2024. április 19. 2024. június 14.
13. COM(2024) 132; 2024/0068 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a gyakornokok munkafeltételeinek javításáról és érvényesítéséről, valamint a szakmai gyakorlatnak álcázott rendes munkaviszony elleni küzdelemről („a gyakornokokról szóló irányelv”)
2024. március 20. 2024. április 26. 2024. június 21.
14. COM(2024) 365; 2024/0128 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az (EU) 2018/1806 rendeletnek Vanuatu tekintetében történő módosításáról
2024. május 31. 2024. június 17. 2024. szeptember 12.
15. COM(2024) 316; 2024/0187 (CNS) Javaslat
 A TANÁCS RENDELETE az uniós polgárok személyazonosító igazolványai és a szabad mozgás jogával élő uniós polgárok és azok családtagjai részére kiállított tartózkodási okmányok biztonságának megerősítéséről
2024. július 23. 2024. július 24. 2024. október 18.
16. COM(2024) 426; 2024/0234 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE
az Ukrajna-hitelezési együttműködési mechanizmus létrehozásáról és az Ukrajnának
nyújtandó rendkívüli makroszintű pénzügyi támogatásról
2024. szeptember 20. 2024. október 1. 2024. november 26.
17. COM(2024) 452; 2024/0249 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE
az (EU) 2023/1115 rendeletnek az alkalmazás kezdőnapjára vonatkozó rendelkezések
tekintetében történő módosításáról
2024. október 2. 2024. október 7. 2024. december 2.
18. COM(2024) 671; 2024/0248  (CNS)

Javaslat
 A TANÁCS RENDELETE a személyazonosító igazolványokon alapuló digitális utazási igazolványok kibocsátásáról és az azokra vonatkozó műszaki szabványokról

2024. október 8. 2024. október 11. 2024. december 6.
19. COM(2024) 495; 2024/0274 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az (EU) 2020/2220 rendeletnek a természeti katasztrófák által sújtott tagállamok számára nyújtható kiegészítő támogatás biztosítása céljából az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) keretében hozott egyedi intézkedések tekintetében történő módosításáról
2024. október 21. 2024. október 23. 2024. december 18.
20. COM(2024) 496; 2024/0275 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az (EU) 2021/1058 rendeletnek és az (EU) 2021/1057 rendeletnek az újjáépítéshez nyújtott regionális szükséghelyzeti támogatás (RESTORE) tekintetében történő módosításáról
2024. október 21. 2024. október 28. 2025. január 14.
21. COM(2024) 517; 2024/0214 (COD) Módosított javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA a 2008/971/EK tanácsi határozatnak a „vizsgált” kategóriába tartozó erdészeti
szaporítóanyagok, azok címkézése, valamint az engedélyezést és az előállítás ellenőrzését
végző hatóságok neve tekintetében történő módosításáról
2024. október 31. 2024. november 5. 2025. január 22.
22. COM(2024) 670; 2024/0670 COD

Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az utazási adatok elektronikus benyújtására irányuló alkalmazás („EU Digital Travel” alkalmazás) létrehozásáról, valamint az (EU) 2016/399 és az (EU) 2018/1726 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek és a 2252/2004/EK tanácsi rendeletnek a digitális utazási igazolványok használata tekintetében történő módosításáról

2024. október 8. 2024. november 15. 2025. február 3.
23. COM(2024) 531; 2024/0301 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a munkavállalók kiküldetéséről szóló nyilatkozattételre szolgáló, a belső piaci információs rendszerhez kapcsolódó nyilvános felületről és az 1024/2012/EU rendelet módosításáról 2024. november 13. 2024. november 19. 2025. február 5.
24. COM(2024) 497; 2024/0278 (CNS)

Javaslat

A TANÁCS IRÁNYELVE az adózás területén történő közigazgatási együttműködésről szóló 2011/16/EU irányelv módosításáról

2024. október 28. 2024. november 27. 2025. február 13.
25. COM(2024) 561; 2024/0311 (COD)

Javaslat

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a 2014/32/EU irányelvnek az elektromos járművek töltőberendezései, a sűrítettgáz-töltők, valamint a villamosenergia- és gázfogyasztásmérők, illetve hőenergia-mérők tekintetében történő módosításáról

2024. november 29. 2024. november 29. 2025. február 17.
26.

COM(2024) 469; 2024/0258 (COD)

Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE
a Moldovai Reform- és Növekedéstámogató Eszköz létrehozásáról
2024. október 9. 2024. december 2. 2025. február 18.

 

2023
Sorszám Javaslat száma Címe Dátuma (magyar nyelvű) 8 hetes határidő kezdete 8 hetes határidő vége
1. COM(2023) 31; 2023/0008 Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az európai népesség- és lakásstatisztikákról, a 862/2007/EK rendelet módosításáról, valamint a 763/2008/EK és az 1260/2013/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről
2023. január 20. 2023. január 23. 2023. március 20.
2. COM(2023) 10; 2023/0005 (COD)

Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az (EU) 2017/745 és az (EU) 2017/746 rendeletnek az egyes orvostechnikai eszközökre és in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökre vonatkozó átmeneti rendelkezések tekintetében történő módosításáról

2023. január 6. 2023. január 25. 2023. március 22.
3. COM(2023) 53; 2023/0018 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA az (EU) 2022/563 határozatnak a Moldovai Köztársaságnak nyújtandó makroszintű pénzügyi támogatás összege tekintetében történő módosításáról
2023. január 24. 2023. február 8. 2023. április 5.
4. COM(2023) 63; 2023/0025 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló 2012/19/EU irányelv módosításáról
2023. február 7. 2023. február 8. 2023. április 5.
5. COM(2023) 98; 2023/0049 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az (EU) 2019/1009 rendeletnek az uniós termésnövelő anyagok digitális címkézése tekintetében történő módosításáról
2023. február 27. 2023. február 28. 2023. április 25.
6. COM(2023) 71; 2023/0033 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a 98/24/EK tanácsi irányelvnek és a 2004/37/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek az ólomra, annak szervetlen vegyületeire és a diizocianátokra vonatkozó határértékek tekintetében történő módosításáról
2023. február 13. 2023. március 2. 2023. április 27.
7. COM(2023) 74; 2023/0034 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA az Észak-macedón Köztársaságnak nyújtandó makroszintű pénzügyi támogatásról
2023. február 6. 2023. március 3. 2023. április 28.
8. COM(2023) 122; 2023/0064 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az Észak-Írországban történő forgalomba hozatalra szánt, emberi felhasználásra szánt gyógyszerekre vonatkozó különös szabályokról
2023. február 27. 2023. március 6. 2023. május 1.
9. COM(2023) 124; 2023/0062 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a kiskereskedelmi áruk bizonyos szállítmányainak, az ültetésre szánt növényeknek, a vetőburgonyának, a mezőgazdasági vagy erdészeti célból üzemeltetett gépeknek és bizonyos járműveknek az Egyesült Királyság más részeiből Észak-Írországba történő beléptetésére, valamint bizonyos kedvtelésből tartott állatok Észak-Írországba történő, nem kereskedelmi célú mozgására vonatkozó egyedi szabályokról
2023. február 27. 2023. március 7. 2023. május 2.
10. COM(2023) 126; 2023/0052 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a közúti közlekedésbiztonságot veszélyeztető közlekedési jogsértésekre vonatkozó információk határokon átnyúló cseréjének elősegítéséről szóló (EU) 2015/413 irányelv módosításáról
2023.
 március 1.
2023. március 15. 2023. május 10.
11. COM(2023) 94; 2023/0046 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a gigabites elektronikus hírközlő hálózatok kiépítési költségeinek csökkentésére irányuló intézkedésekről és a 2014/61/EU irányelv hatályon kívül helyezéséről (a gigabites infrastruktúráról szóló jogszabály)
2023. február 23. 2023. március 22. 2023. május 17.
12. COM(2023) 88; 2023/0042 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az (EU) 2019/1242 rendeletnek az új nehézgépjárművekre vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírások megerősítése és a jelentéstételi kötelezettségek beillesztése tekintetében történő módosításáról, valamint az (EU) 2018/956 rendelet hatályon kívül helyezéséről
2023. február 14. 2023. március 27. 2023. május 22.
13.

COM(2023) 147; 2023/0076 (COD)

Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az 1227/2011/EU és az (EU) 2019/942 rendeletnek a nagykereskedelmi energiapiacon folytatott piaci manipulációval szemben az Unió számára biztosított védelem javítása érdekében történő módosításáról

2023. március 14. 2023. március 28. 2023. május 23.
14.

COM(2023) 148; 2023/0077 (COD)

Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az (EU) 2019/943 és az (EU) 2019/942 rendeletnek, valamint az (EU) 2018/2001 és az (EU) 2019/944 irányelvnek az uniós villamosenergia-piaci szerkezet javítása érdekében történő módosításáról
2023, március 14. 2023. március 29. 2023. május 24.
15. COM(2023) 155; 2023/0083 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE az áruk javítását előmozdító közös szabályok meghatározásáról, továbbá az (EU)
2017/2394 rendelet, valamint az (EU) 2019/771 és az (EU) 2020/1828 irányelv
módosításáról
2023. március 22. 2023. március 31. 2023. május 26.
16. COM(2023) 178; 2023/0090 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a közutakon közlekedő nem közúti mozgó gépek jóváhagyásáról és piacfelügyeletéről, valamint az (EU) 2019/1020 rendelet módosításáról
2023. március 30. 2023. március 31. 2023. május 26.
17. COM(2023) 127; 2023/0053 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a vezetői engedélyekről, az (EU) 2022/2561 európai parlamenti és tanácsi rendelet és az (EU) 2018/1724 európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 2006/126/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv és a 383/2012/EU bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről
2023. március 1. 2023. április 12. 2023. június 7.
18. COM(2023) 128; 2023/0055 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a járművezetéstől való egyes eltiltások uniós szintű hatályáról
2023. március 1. 2023. április 14. 2023. június 9.
19. COM(2023) 177; 2023/0089 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a 2009/102/EK és az (EU) 2017/1132 irányelvnek a társasági jog területén igénybe vehető digitális eszközök és folyamatok használatának további kiterjesztése és korszerűsítése tekintetében történő módosításáról
2023. március 29. 2023. április 17. 2023. június 12.
20. COM(2023) 194; 2023/0095 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA az uniós polgári védelmi mechanizmusról szóló 1313/2013/EU határozat módosításáról
2023. április 14. 2023. április 17. 2023. június 12.
21. COM(2023) 201; 2023/0105 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a mézről szóló 2001/110/EK tanácsi irányelv, a gyümölcslevekről és egyes hasonló, emberi fogyasztásra szánt termékekről szóló 2001/112/EK tanácsi irányelv, az emberi fogyasztásra szánt gyümölcsdzsemekről, zselékről, marmeládokról és a cukrozott gesztenyekrémről szóló 2001/113/EK tanácsi irányelv, valamint az egyes emberi fogyasztásra szánt, részben vagy teljesen dehidratált tartós tejekről szóló 2001/114/EK tanácsi irányelv módosításáról
2023. április 21. 2023. április 24. 2023. június 19.
22. COM(2023) 185; 2023/0093 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a büntetőeljárás átadásáról
2023. április 5. 2023. április 25. 2023. június 20.
23. COM(2023) 161; 2023/0081 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a nettó zéró technológiai termékek európai gyártási ökoszisztémájának megerősítését célzó intézkedési keret létrehozásáról (a nettó zéró iparról szóló jogszabály)
2023. március 16. 2023. május 3. 2023. június 28.
24. COM(2023) 189; 2023/0104 (COD)

Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE 2013/34/EU irányelvnek, a 2004/109/EK irányelvnek, a 2006/43/EK irányelvnek és az 537/2014/EU rendeletnek a fenntarthatósággal kapcsolatos vállalati beszámolás tekintetében történő módosításáról

2023. április 21. 2023. május 5. 2023. június 30.
25. COM(2023) 160; 2023/0079 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a kritikus fontosságú nyersanyagok biztonságos és fenntartható ellátását biztosító keret létrehozásáról, valamint a 168/2013/EU, az (EU) 2018/858, az (EU) 2018/1724 és az (EU) 2019/1020 rendelet módosításáról
2023. március 16. 2023. május 8. 2023. július 3.
26. COM(2023) 237; 2023/0140 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a lőszergyártás támogatásáról szóló jogszabály létrehozásáról
2023. május 5. 2023. május 8. 2023. július 3.
27. COM(2023) 256; 2023/0155 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az 561/2006/EK rendeletnek az alkalmi személyszállítási ágazatban alkalmazott minimum szünetekre, valamint napi és heti pihenőidőkre vonatkozó minimumkövetelmények tekintetében történő módosításáról
2023. május 24. 2023. május 25. 2023. július 20.
28. COM(2023) 208; 2023/0108 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az (EU) 2019/881 rendeletnek az irányított biztonsági szolgáltatások tekintetében történő módosításáról
2023. április 18. 2023. május 26. 2023. július 21.
29. COM(2023) 209; 2023/0109 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a kiberbiztonsági fenyegetések és események észlelése, valamint az azokra való felkészülés és reagálás céljából az Unión belüli szolidaritás és képességek megerősítését célzó intézkedések meghatározásáról
2023. április 18. 2023. május 26. 2023. július 21.
30. COM(2023) 166; 2023/0085 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a környezetbarát jellegre vonatkozó kifejezett állítások alátámasztásáról és ismertetéséről (a zöld állításokról szóló irányelv)
2023. március 22. 2023. május 30. 2023. július 25.
31. COM(2023) 234; 2023/0135 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a korrupció elleni küzdelemről, a 2003/568/IB tanácsi kerethatározat és az Európai Közösségek tisztviselőit és az Európai Unió tagállamainak tisztviselőit érintő korrupció elleni küzdelemről szóló egyezmény felváltásáról, valamint az (EU) 2017/1371 európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról
2023. május 3. 2023. május 31. 2023. július 26.
32. COM(2023) 217; 2023/0124 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a mosó- és tisztítószerekről és a felületaktív anyagokról, az (EU) 2019/1020 rendelet módosításáról és a 648/2004/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről
2023. április 28. 2023. június 1. 2023. július 27.
33. COM(2023) 224; 2023/0129 (COD)  Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a válságkezelési kényszerengedélyezésről és a 816/2006/EK rendelet módosításáról
2023. április 27. 2023. június 6. 2023. szeptember 1.

34.

COM(2023) 229; 2023/0113 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a 2014/59/EU irányelvnek és a 806/2014/EU rendeletnek a szavatolótőkére és a leírható, illetve átalakítható kötelezettségekre vonatkozó minimumkövetelmény egyes vonatkozásai tekintetében történő módosításáról
2023. április 18. 2023. június 8. 2023. szeptember 3.
35. COM(2023) 240; 2023/0138 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a gazdaságpolitikák hatékony összehangolásáról és a többoldalú költségvetési felügyeletről, valamint az 1466/97/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről
2023. április 26. 2023. június 13. 2023. szeptember 8.
36. COM(2023) 241; 2023/0137 (CNS) Javaslat
A TANÁCS RENDELETE a túlzott hiány esetén követendő eljárás végrehajtásának felgyorsításáról és pontosításáról szóló 1467/97/EK rendelet módosításáról
2023. április 26. 2023. június 13. 2023. szeptember 8.
37. COM(2023) 232; 2023/0133 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a szabványmegfelelőségi szempontból elengedhetetlen szabadalmakról és az (EU) 2017/1001 rendelet módosításáról
2023. április 27. 2023. június 16. 2023. szeptember
11.
38. COM(2023) 269; 2023/0163 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az Európai Tengerészeti Biztonsági Ügynökségről és az 1406/2002/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről
2023. június 1. 2023. július 4. 2023. szeptember 29.
39. COM(2023) 278; 2023/0166 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az 1286/2014/EU rendeletnek a kiemelt információkat tartalmazó dokumentum korszerűsítése tekintetében történő módosításáról
2023. május 24. 2023. július 4. 2023. szeptember 29.
40. COM(2023) 279; 2023/0167 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a 2009/65/EK, a 2009/138/EK, a 2011/61/EU, a 2014/65/EU és az (EU) 2016/97 irányelvnek a lakossági befektetők védelmére vonatkozó uniós szabályok tekintetében történő módosításáról
2023. május 24. 2023. július 4. 2023. szeptember 29.
41. COM(2023) 273; 2023/0171 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a hajók által okozott szennyezésről és a szennyezéssel elkövetett jogsértésekre alkalmazandó, büntetőjogi szankciókat is magukban foglaló szankciókról szóló 2005/35/EK irányelv módosításáról
2023. június 1. 2023. jűlius 6. 2023. október 2.
42. COM(2023) 228; 2023/0115 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a 2014/49/EU irányelvnek a betétvédelem hatóköre, a betétbiztosítási rendszerek pénzeszközeinek felhasználása, a határokon átnyúló együttműködés és az átláthatóság tekintetében történő módosításáról
2023. április 18. 2023. július 6. 2023. október 1.
43. COM(2023) 226; 2023/0111 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a 806/2014/EU rendeletnek a korai beavatkozási intézkedések, a szanálási feltételek és a szanálási intézkedések finanszírozása tekintetében történő módosításáról
2023. április 18. 2023. július 7. 2023. október 1.
44. COM(2023) 227; 2023/0112 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a 2014/59/EU irányelvnek a korai beavatkozási intézkedések, a szanálási feltételek és a szanálási intézkedések finanszírozása tekintetében történő módosításáról
2023. április 18. 2023. július 7. 2023. október 2.
45. COM(2023) 314; 2023/0177 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a környezeti, társadalmi és irányítási (ESG) minősítési tevékenységek átláthatóságáról
és integritásáról
2023. június 13. 2023. július 10. 2023. október 5.
46. COM(2023) 348; 2023/0202 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az (EU) 2016/679 rendelet végrehajtásával kapcsolatos további eljárási szabályok megállapításáról
2023. július 4. 2023. július 11. 2023. október 6.
47. COM(2023) 402; 2023/0237 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az európai statisztikákról szóló 223/2009/EK rendelet módosításáról
2023. július 10. 2023. július 11. 2023. október 6.
48. COM(2023) 262; 2023/0158 (CNS) Javaslat
A TANÁCS RENDELETE a 2006/112/EK irányelvnek az importált termékek távértékesítését elősegítő adóalanyokra vonatkozó héaszabályok, a harmadik területekről vagy harmadik országokból importált termékek távértékesítésére vonatkozó különös szabályozás, valamint a behozatali héa bevallására és megfizetésére vonatkozó különös szabályozás alkalmazása tekintetében történő módosításáról
2023. május 17. 2023. július 12. 2023. október 9.
49. COM(2023) 338; 2023/0200 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az Ukrajna-eszköz létrehozásáról
2023. június 20. 2023. július 12. 2023. október 9.
50. COM(2023) 395; 2023/0272 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a higanyról szóló, 2017. május 17-i (EU) 2017/852 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a fogászati amalgám és más, gyártási, behozatali és kiviteli korlátozások hatálya alá tartozó, hozzáadott higanyt tartalmazó termékek tekintetében történő módosításáról
2023. július 14. 2023. július 17. 2023. október 12.
51. COM(2023) 368; 2023/0211 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a digitáliseuro-szolgáltatásoknak az olyan tagállamokban bejegyzett pénzforgalmi szolgáltatók általi nyújtásáról, amelyek pénzneme nem az euro, és az (EU) 2021/1230 európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról
2023. június 28. 2023. július 17. 2023. október 12.
52. COM(2023) 359; 2023/0207 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA az (EU) 2017/1324 határozatnak a Horizont Európa keretében a földközi-tengeri térségben folytatott kutatási és innovációs partnerségben (PRIMA) való uniós részvétel folytatása tekintetében történő módosításáról
2023. június 28. 2023. július 18. 2023. október 13.
53. COM(2023) 244; 2023/0143 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a 2009/917/IB tanácsi határozatnak a személyes adatok védelmére vonatkozó uniós szabályokhoz való hozzáigazítása tekintetében történő módosításáról
2023. május 11. 2023. július 18. 2023. október 13.
54. COM(2023) 221; 2023/0126 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a növényvédő szerek egységes kiegészítő oltalmi tanúsítványáról
2023. április 27. 2023. július 26. 2023. október 23.
55. COM(2023) 324; 2023/0187 (CNS) Javaslat
 A TANÁCS IRÁNYELVE a forrásadó-többlet gyorsabb és biztonságosabb rendezéséről
2023. június 19. 2023. július 26. 2023. október 23.
56. COM(2023) 223; 2023/0105 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a 223/2014/EU rendeletnek a Covid19-válság kezelése érdekében bevezetendő egyedi intézkedések tekintetében történő módosításáról
2023. május 28. 2023. július 26. 2023. október 23.
57. COM(2023) 231; 2023/0130 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a gyógyszerek kiegészítő oltalmi tanúsítványáról (átdolgozás)
2023. április 27. 2023. július 27. 2023. október 23.
58. COM(2023) 280; 2023/0169 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a felnőttek védelmével kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az intézkedések elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről
2023. május 31. 2023. július 31. 2023. október 26.
59. COM2023 459; 2023/0288 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a vállalkozásokkal kapcsolatos európai uniós munkaerőpiaci statisztikákról, valamint az 530/1999/EK tanácsi rendelet, a 450/2003/EK és a 453/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről
2023. július 28. 2023. szeptember 1. 2023. október 27.
60. COM(2023) 222; 2023/0127 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a gyógyszerek egységes kiegészítő oltalmi tanúsítványáról, valamint az (EU) 2017/1001 rendelet, az 1901/2006/EK rendelet és a 608/2013/EU rendelet módosításáról
2023. április 27. 2023. szeptember 1. 2023. október 27.
61. COM(2023) 424; 2023/0250 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó
minimumszabályok megállapításáról és a 2001/220/IB tanácsi kerethatározat
felváltásáról szóló 2012/29/EU irányelv módosításáról
2023. július 12. 2023. szeptember 1. 2023. október 27.
62. COM(2023) 502; 2023/0307 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a 2005/36/EK irányelvnek a Romániában képzett általános ápolók szakmai képesítéseinek elismerése tekintetében történő módosításáról és helyesbítéséről
2023. szeptember 1. 2023. szeptember 5. 2023. október 31.
63. COM(2023) 462; 2023/0290 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a játékok biztonságáról és a 2009/48/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről
2023. július 28. 2023. szeptember 6. 2023. november 1.
64. COM(2023) 515; 2023/0314 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az 1024/2012/EU és az (EU) 2018/1724 rendeletnek a belső piaci információs rendszer és az egységes digitális kapu – a határokon átnyúló európai egyesületekről szóló (EU) .../... európai parlamenti és tanácsi irányelvben (COM(2023)516) meghatározott – bizonyos követelményeknek megfelelő használata tekintetében történő módosításáról
2023. szeptember 5. 2023. szeptember 6. 2023. november 1.
65. COM(2023) 360; 2023/0205 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a pénzügyi adatokhoz való hozzáférésre vonatkozó keretről, valamint az 1093/2010/EU, az 1094/2010/EU, az 1095/2010/EU és az (EU) 2022/2554 rendelet módosításáról
2023. június 28. 2023. szeptember 7. 2023. november 2.
66. COM(2023) 366; 2023/0209 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról és elektronikuspénz-szolgáltatásokról, a 98/26/EK irányelv módosításáról, valamint az (EU) 2015/2366 és a 2009/110/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről
2023. június 28. 2023. szeptember 7. 2023. november 2.
67. COM(2023) 367; 2023/0210 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról és az 1093/2010/EU rendelet módosításáról
2023. június 28. 2023. szeptember 7. 2023. november 2.
68. COM(2023) 411; 2023/0226 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az egyes új génkezelési technikák útján nyert növényekről és a belőlük származó élelmiszerekről és takarmányokról, valamint az (EU) 2017/625 rendelet módosításáról
2023. július 5. 2023. szeptember 11. 2023. november 6.
69. COM(2023) 416; 2023/0232 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a talajmegfigyelésről és a rezilienciáról (a talajmegfigyelésről szóló jogszabály)
2023. július 5. 2023. szeptember 11. 2023. november 6.
70. COM(2023) 445; 2023/0265 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a Közösségen belül közlekedő egyes közúti járművek nemzeti és a nemzetközi
forgalomban megengedett legnagyobb méreteinek, valamint a nemzetközi forgalomban
megengedett legnagyobb össztömegének megállapításáról szóló 96/53/EK tanácsi
irányelv módosításáról
2023. július 11. 2023. szeptember 13. 2023. november 8.
71. COM(2023) 192; 2023/0132 Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE az emberi alkalmazásra szánt gyógyszerek uniós kódexéről, valamint a 2001/83/EK irányelv és a 2009/35/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről
2023. április 26. 2023. szeptember 14. 2023. november 9.
72. COM(2023) 193; 2023/0131 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az emberi alkalmazásra szánt gyógyszerek uniós szintű engedélyezésére és felügyeletére vonatkozó uniós eljárások meghatározásáról és az Európai Gyógyszerügynökségre irányadó szabályok megállapításáról, az 1394/2007/EK rendelet és az 536/2014/EU rendelet módosításáról, valamint a 726/2004/EK rendelet, a 141/2000/EK rendelet és az 1901/2006/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről
2023. április 26. 2023. szeptember 14. 2023. november 9.
73. COM(2023) 512; 2023/0311 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE az európai fogyatékossági kártya és a fogyatékossággal élő személyek európai parkolási kártyája létrehozásáról
2023. szeptember 6. 2023. szeptember 19. 2023. november 14.
74. COM(2023) 441; 2023/0266 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az árufuvarozási és személyszállítási szolgáltatások üvegházhatásúgáz-kibocsátásának elszámolásáról
2023. július 11. 2023. szeptember 21. 2023. november 16.
75. COM(2023) 443; 2023/0271 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a vasúti infrastruktúra-kapacitás egységes európai vasúti térségben történő használatáról, a 2012/34/EU irányelv módosításáról és a 913/2010/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről
2023. július 11. 2023. szeptember 25. 2023. november 20.
76. COM(2023) 516; 2023/0315 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a határokon átnyúló európai egyesületekről
2023. szeptember 5. 2023. szeptember 25. 2023. november 20.
77. COM(2023) 420; 2023/0234 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a hulladékokról szóló 2008/98/EK irányelv módosításáról
2023. július 5. 2023. szeptember 28. 2023. november 23.
78. COM(2023) 533; 2023/0323 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépésről
2023. szeptember 12. 2023. október 3. 2023. november 28.
79. COM(2023) 451; 2023/0284 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a járművek tervezésére vonatkozó körforgásossági követelményekről és a hulladékká vált gépjárművek kezeléséről, valamint az (EU) 2018/858 és az (EU) 2019/1020 rendelet módosításáról, továbbá a 2000/53/EK és a 2005/64/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről
2023. július 13. 2023. október 10. 2023. december 5.
80. COM(2023) 414; 2023/0227 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a növényi szaporítóanyagok Unióban történő előállításáról és forgalmazásáról, az (EU) 2016/2031, az (EU) 2017/625 és az (EU) 2018/848 európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 66/401/EGK, a 66/402/EGK, a 68/193/EGK, a 2002/53/EK, a 2002/54/EK, a 2002/55/EK, a 2002/56/EK, a 2002/57/EK, a 2008/72/EK és a 2008/90/EK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről (a növényi szaporítóanyagokról szóló rendelet)
2023. július 5. 2023. október 13. 2023. december 8.
81. COM(2023) 415; 2023/0228 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az erdészeti szaporítóanyagok előállításáról és forgalmazásáról, az (EU) 2016/2031 és az (EU) 2017/625 európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról, valamint az 1999/105/EK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről (az erdészeti szaporítóanyagokról szóló rendelet)
2023. július 5. 2023. október 13. 2023. december
 8.
82. COM(2023) 582; 2023/0355 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA a 2014/62/EU irányelv egyes jelentéstételi követelmények tekintetében történő módosításáról
2023. október 17. 2023. október 18. 2023. december 13.
83. COM(2023) 584; 2023/0356 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA a 2007/2/EK irányelvnek a térinformációs infrastruktúrákra vonatkozó egyes jelentéstételi követelmények tekintetében történő módosításáról
2023. október 17. 2023. október 18. 2023. december 13.
84. COM(2023) 592; 2023/0362 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA a 2009/12/EK, a 2009/33/EK és az (EU) 2022/1999 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek, valamint a 96/67/EGK tanácsi irányelvnek a közúti szállítás és a repülés területén alkalmazandó bizonyos jelentétételi követelmények tekintetében történő módosításáról
2023. október 17. 2023. október 18. 2023. december 13.
85. COM(2023) 596; 2023/0368 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA a 2013/34/EU irányelvnek az egyes ágazatokra és egyes harmadik országbeli vállalkozásokra vonatkozó fenntarthatósági beszámolási standardok elfogadásához előírt határidők tekintetében történő módosításáról
2023. október 17. 2023. október 18. 2023. december 13.
86. COM(2023) 591; 2023/0361 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a 80/2009/EK, a 996/2010/EU és a 165/2014/EU rendeletnek a közúti közlekedés és a légi közlekedés területére vonatkozó bizonyos jelentéstételi követelmények tekintetében történő módosításáról
2023. október 17. 2023. október 18. 2023. december 13.
87. COM(2023) 642; 2023/0371 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az (EU) 2018/1806 rendeletnek a vízummentesség-felfüggesztési mechanizmus felülvizsgálata tekintetében történő módosításáról
2023. október 18. 2023. október 23. 2023. december 18.
88. COM(2023) 639; 2023/0369 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE az 1999/2/EK, a 2000/14/EK, a 2011/24/EU és a 2014/53/EU irányelvnek az élelmiszerek és élelmiszer-összetevők, a kültéri zaj, a betegjogok és a rádióberendezések területére vonatkozó egyes jelentéstételi követelmények tekintetében történő módosításáról
2023. október 17. 2023. október 24. 2023. december 19.
89. COM(2023) 643; 2023/0370 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az 1379/2013/EU rendelet, a 167/2013/EU rendelet és a 168/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet egyes jelentéstételi követelmények tekintetében történő módosításáról
2023. október 17. 2023. október 24. 2023. december 19.
90. COM(2023) 528; 2023/0320 (CNS) Javaslat
 A TANÁCS IRÁNYELVE a mikro-, kis- és középvállalkozások által alkalmazható, központ szerinti adórendszer
létrehozásáról és a 2011/16/EU irányelv módosításáról
2023. szeptember 12. 2023. október 27. 2024. január 15.
91. COM(2023) 647; 2023/0375 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az 524/2013/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről, valamint az (EU) 2017/2394 és az (EU) 2018/1724 rendeletnek az európai online vitarendezési platform megszüntetése tekintetében történő módosításáról
2023. október 17. 2023. november
7.
2024. január 24.
92. COM(2023) 593; 2023/0363 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az 1092/2010/EU, az 1093/2010/EU, az 1094/2010/EU, az 1095/2010/EU és az (EU) 2021/523 rendeletnek a pénzügyi szolgáltatások és a beruházástámogatás területére vonatkozó egyes jelentéstételi követelmények tekintetében történő módosításáról
2023. október 17. 2023. november
7.
2024. január 24.
93. COM(2023) 661; 2023/0378 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az (EU) 2016/2031 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a többéves felderítési programok, a vizsgálatköteles nemzárlati károsítók jelenlétére vonatkozó értesítések, a behozatali tilalmaktól és a különleges behozatali követelményektől való átmeneti eltérések és az ezek engedélyezésére vonatkozó eljárások kialakítása, a magas növényegészségügyi kockázatot jelentő növényekre, növényi termékekre és egyéb anyagokra vonatkozó átmeneti behozatali követelmények, a magas növényegészségügyi kockázatot jelentő növények jegyzékbe vételére vonatkozó eljárások kialakítása, a növényegészségügyi bizonyítványok tartalma, a növényútlevelek használata, valamint a körülhatárolt területekre és a károsítók felderítésére vonatkozó egyes jelentéstételi követelmények tekintetében történő módosításáról
2023. október 17. 2023. november
7.
2024. január 24.
94. COM(2023) 649; 2023/0376 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a fogyasztói jogviták alternatív rendezéséről szóló 2013/11/EU irányelv, valamint az (EU) 2015/2302, az (EU) 2019/2161 és az (EU) 2020/1828 irányelv módosításáról
2023. október 17. 2023. november 9. 2024. január 26.
95. COM(2023) 529; 2023/0322 (CNS) A TANÁCS IRÁNYELVE a transzferárazásról 2023. szeptember 12. 2023. november 9. 2024. január 26.
96. COM(2023) 645; 2023/0373 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a műanyag pellet környezetbe jutásának a mikroműanyag-szennyezés csökkentése érdekében történő megelőzéséről
2023. október 16. 2023. november 23. 2024. február 9.
97. COM(2023) 698; 2023/0393 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a(z) [XXXX] irányelvnek a valamely tagállamban jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokra történő kiterjesztéséről
2023. október 31. 2023. november 23. 2024. február 9.
98. COM(2023) 727; 2023/0410 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA az Erdészeti Állandó Bizottság létrehozásáról szóló 89/367/EGK tanácsi határozat módosításáról
2023. november 22. 2023. november 23. 2024. február 9.
99. COM(2023) 660; 2023/0379 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az (EU) 2016/1011 rendeletnek a referenciamutatókra vonatkozó szabályok hatálya, a harmadik országban található referenciamutató-kezelő által előállított referenciamutatók Unióban való felhasználása és bizonyos jelentéstételi követelmények tekintetében történő módosításáról
2023. október 17. 2023. november 29. 2024. február 15.
100. COM(2023) 532; 2023/0321 (CNS) Javaslat
A TANÁCS IRÁNYELVE az európai társaságiadó-keretről (BEFIT)
2023. szeptember 12. 2023. november 30. 2024. február 16.
101. COM(2023) 733; 2023/0418 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az (EU) 2018/1806 rendeletnek a szerbiai Koordinációs Igazgatóság (Koordinaciona uprava) által kiállított szerb útlevéllel rendelkező személyek tekintetében történő módosításáról
2023. november 16. 2023. december 4. 2024. február 20.
102. COM(2023) 716; 2023/0404 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE UNIÓS TEHETSÉGBÁZIS LÉTREHOZÁSÁRÓL
2023. november 15. 2023. december 6. 2024. február 22.
103. COM(2023) 692; 2023/0397 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a Nyugat-balkáni Reform- és Növekedéstámogató Eszköz létrehozásáról
2023. november 8. 2023. december 8. 2024. február 26.
104. COM(2023) 702; 2023/0396 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a 92/106/EGK tanácsi irányelvnek az intermodális árufuvarozás támogatási kerete és az (EU) 2020/1056 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a külső költségekben elért megtakarítás kiszámítása és összesített adatok előállítása tekintetében történő módosításáról
2023. november 7. 2023. december 12. 2024. február 28.
105. COM(2023) 728; 2023/0413 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a reziliens európai erdők monitoringkeretéről
2023. november 22. 2023. december 14. 2024. március 1.
106. COM(2023) 777; 2023/0452 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a gyermekek online szexuális bántalmazása elleni küzdelem céljából a 2002/58/EK
irányelv bizonyos rendelkezéseitől való ideiglenes eltérésről szóló (EU) 2021/1232
európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról
2023. november 30. 2023. december 20. 2024. március 7.
107. COM(2023) 636; 2023/0462 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az 1024/2012/EU és az (EU) 2018/1724 rendeletnek az (EU) XXXX/XXXX irányelvben meghatározott bizonyos követelmények tekintetében történő módosításáról
2023. december 12. 2024. január 17. 2024. március 13.
108. COM(2023) 754; 2023/0438 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a migránscsempészés és az emberkereskedelem megelőzésével, felderítésével és kivizsgálásával kapcsolatos rendőrségi együttműködés megerősítéséről, valamint az Europol által az ilyen bűncselekmények megelőzéséhez és az ellenük folytatott küzdelemhez nyújtott támogatás megerősítéséről, továbbá az (EU) 2016/794 rendelet módosításáról
2023. november 28. 2024. január 17. 2024. március 13.
109. COM(2023) 752; 2023/0436 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az utasok multimodális utazásokkal összefüggő jogairól
2023. november 29. 2024. január 18. 2024. március 14.
110. COM(2023) 753; 2023/0437 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a 261/2004/EK, az 1107/2006/EK, az 1177/2010/EU, a 181/2011/EU és az (EU) 2021/782 rendeletnek az utasjogok Unión belüli érvényesítése tekintetében történő módosításáról
2023. november 29. 2024. január 18. 2024. március 14.
111. COM(2023) 905; 2023/0435 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE az (EU) 2015/2302 irányelvnek az utazók védelmének hatékonyabbá tétele, valamint az irányelv egyes vonatkozásainak egyszerűsítése és pontosítása érdekében történő módosításáról
2023. november 29. 2024. január 18. 2024. március 14.
112. COM(2023) 930; 2023/0441 (CNS) Javaslat
A TANÁCS IRÁNYELVE a harmadik országokban képviselettel nem rendelkező uniós polgárok konzuli védelmét elősegítő koordinációs és együttműködési intézkedésekről szóló (EU) 2015/637 irányelv és az uniós ideiglenes úti okmány létrehozásáról szóló (EU) 2019/997 irányelv módosításáról
2023. december 6. 2024. január 18. 2024. március 14.
113. COM(2023) 769; 2023/0447 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a kutyák és a macskák jólétéről és nyomonkövethetőségéről
2023. december 7. 2024. január 19. 2024. március 15.
114. COM(2023) 755; 2023/0439 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE az Unióba való jogellenes beutazáshoz, valamint az Unión belüli jogellenes átutazáshoz és tartózkodáshoz történő segítségnyújtás megelőzésére és az ellene folytatott küzdelemre vonatkozó minimumszabályok megállapításáról, valamint a 2002/90/EK tanácsi irányelv és a 2002/946 IB tanácsi kerethatározat felváltásáról
2023. november 28. 2024. január 24. 2024. március 20.
115. COM(2023) 790; 2023/198 (COD) Módosított javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a határokon átnyúló összefüggésben jogi és közigazgatási akadályok felszámolására irányuló mechanizmusról
2023. december 12. 2024. január 24. 2024. március 20.
116. COM(2023) 637; 2023/0463 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a harmadik országok nevében végzett érdekképviselet átláthatóságára vonatkozó harmonizált belső piaci követelmények megállapításáról és az (EU) 2019/1937 irányelv módosításáról
2023. december 12. 2024. január 25. 2024. március 21.
117. COM(2023) 781; 2023/0454 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a 2011/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a tudományos és technikai feladatok Európai Vegyianyag-ügynökségre való átruházása tekintetében történő módosításáról
2023. december 7. 2024. február 8. 2024. április 4.
118. COM(2023) 783; 2023/0455 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a 178/2002/EK, a 401/2009/EK, az (EU) 2017/745 és az (EU) 2019/1021 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a tudományos és technikai feladatok átruházása, valamint az uniós ügynökségek között a vegyi anyagok területén folytatott együttműködés javítása tekintetében történő módosításáról
2023. december 7. 2024. február 8. 2024. április 4.
119. COM(2023) 779; 2023/0453 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a vegyi anyagok közös adatplatformjának létrehozásáról, az abban foglalt adatok megtalálhatóságát, hozzáférhetőségét, interoperabilitását és újrafelhasználhatóságát biztosító szabályok megállapításáról, valamint a vegyi anyagokra vonatkozó nyomonkövetési és előrejelzési keret létrehozásáról
2023. december 7. 2024. február 9. 2024. április 5.
120. COM(2023) 770; 2023/0448 (COD) Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az állatoknak a szállítás és a kapcsolódó műveletek közbeni védelméről, valamint az 1255/97/EK tanácsi rendelet módosításáról és a 2005/1/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről
2023. december 7. 2024. február 19. 2024. április 15.

​​​​​