Tartalom megjelenítő

Aktuális uniós gazdaságpolitikai témák a harmadik parlamentközi konferencián

2024. szeptember 23.

​​​​​Az Országgyűlés az Európai Unió Tanácsa 2024. második félévi magyar elnöksége parlamenti együttműködése keretében 2024. október 3–4. között az Európai Unión belüli stabilitásról, gazdasági koordinációról és kormányzásról szóló parlamentközi konferenciát rendezi meg. A várhatóan több mint 200 fős eseményen részt vevő delegációk európai uniós nemzeti parlamenti és európai parlamenti képviselőkből állnak, emellett megfigyelőként jelen lesznek a tagjelölt és egyéb meghívott országok nemzeti parlamenti képviselői is.

 

A budapesti konferencia társházigazdái Bánki Erik, az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának elnöke, Tessely Zoltán, az Európai Ügyek Bizottságának elnöke, valamint Vajda Zoltán, a Költségvetési Bizottság elnöke lesznek. A rendezvényen nyitóbeszédet mond Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, és a képviselők három témakört vitatnak meg: 1) Az elektromos autózás térnyerése az Európai Unióban, ennek versenyképességi előnyei, valamint az ehhez szükséges döntés-előkészítés; 2) A gazdasági kormányzási keret reformja; 3) A kohéziós politikára szánt uniós költségvetés hatása a többéves pénzügyi keretre. Az EU Tanácsa hivatalban lévő magyar elnökségének a témákhoz kapcsolódó álláspontját vitaindító előadásokban Navracsics Tibor, közigazgatásért és területfejlesztésért felelős miniszter, Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára, valamint Lóga Máté, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért, iparért, pénzügyi forrásokért és makrogazdasági elemzésért felelős államtitkára fejti majd ki.

 

A konferenciával kapcsolatos friss napirend és további információk itt olvashatók, ahol az eseményt élőben is közvetítjük majd.