Tartalom megjelenítő

Európai kulturális örökségünk és a nemzeti közösségek identitása a téma az Országházban

2024. november 29.

Az Európai Unió Tanácsa 2024. második félévi magyar elnökségéhez kapcsolódó idei parlamenti eseményeinek sora 2024. december 4–5. között a Kulturális örökség és nemzeti közösségek identitása című parlamentközi konferencia megrendezésével zárul. Kiegészítve az eddigi parlamentközi konferenciák sorát, az eseményt az Országgyűlés a téma fontosságára tekintettel a magyar EU-elnökség parlamentközi együttműködésének nem kötelezően megszervezendő programjaként rendezi. A nagy érdeklődésre számot tartó, várhatóan 150 fős esemény keretet biztosít az őshonos nemzeti közösségek helyzetét, kihívásait érintő aktuális európai kérdések parlamentközi megvitatására és a hozzájuk kapcsolódó szakpolitikák jó gyakorlatainak bemutatására.


A találkozón részt vevő delegációk európai uniós nemzeti parlamenti és európai parlamenti képviselőkből állnak, emellett egyes európai uniós tagállami régiók meghívottjai és a szakterület szakértői is jelen lesznek. A konferencián nyitóbeszédet mond Kövér László, az Országgyűlés elnöke, míg a budapesti rendezvény társházigazdái Pánczél Károly, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke, valamint Ritter Imre német nemzetiségi képviselő, a Magyarországi Nemzetiségek Bizottsága elnöke lesznek. Felvezető előadást tart Teódorosz Ruszópulosz, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének elnöke, Nicolas Levrat, az ENSZ kisebbségügyi különleges jelentéstevője, Vincze Loránt európai parlamenti képviselő, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnöke és Szalayné Sándor Erzsébet, a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes. A nyitó ülésszak levezető elnöke Kalmár Ferenc András különmegbízott, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésébe delegált volt országgyűlési képviselő lesz.

 

A Kulturális örökség és a nemzeti kisebbségek védelme elnevezésű tematikus blokkban olyan neves parlamenti előadók szerepelnek, mint Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, az Országgyűlés ET-delegációjának vezetője, Javier Ignacio Maroto Aranzábal, a spanyol Szenátus alelnöke, valamint Kovács Elvira, a Szerb Köztársaság Nemzetgyűlésének alelnöke. A tematikus ülésszakot Pánczél Károly, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke vezeti.

 

A Jó gyakorlatok – a nemzeti kisebbségi jogok jelene Európában című pódiumbeszélgetésen a kisebbségek képviselői közül Paul Videsott, a dél-tiroli Bozen-Bolzano Egyetem tanára, Madlena Mahling, a Szászországi Tudományos, Kulturális és Idegenforgalmi Minisztérium szorb közösségért felelős biztosa, Tuomas Aslak Juuso, a Számi Parlament alelnöke és Kissné Köles Erika szlovén nemzetiségi szószóló, az Országgyűlés Magyarországi Nemzetiségek Bizottságának alelnöke vázolják saját közösségük helyzetét, bemutatva az elért eredményeket és a kihívásokat egyaránt. A pódiumbeszélgetés moderátora Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó, az Országgyűlés volt elnöke.

 

Az eseményhez kapcsolódóan megjelent a Kulturális örökség, nemzeti kisebbségek, emberi jogok című kiadvány, amely itt érhető el.

 

A konferenciával kapcsolatos további információk itt olvashatók. Az eseményt élőben is közvetítjük majd.

Élő közvetítés

Élő közvetítések/archívum 

Twitter Youtube widget